2011. november 3., csütörtök

A gyermekem kifordult magából

Zsófi 25-én fogja betölteni a 2. évét. Amikor megszületett, a lehető legtöbb könyvet és babás honlapot végigolvastam, mit kell várni egy babától és ő mit vár el tőlem. Akkoriban feltűnt, hogy a legtöbb helyen felhívják a figyelmet a 2 éves korra, amit első dackorszaknak hívnak. Akkor még csak legyintettem egyet, hogy az még messze van és egyébként is, én egy angyalt hoztam a világra. Figyeltem a gyerekemet, hogy milyen szép, okos, kedves, aranyos, illedelmes, nagyon büszkék voltunk, mert akárhova is mentünk, mindenki agyondicsérte, nekünk pedig hízott a májunk, hogy milyen jó szülők vagyunk, el sem tudtam képzelni, hogy másképp is lehet.
Pár hete aztán felfordult a világ. Egyre több volt a nyavalygás, a hiszti, a vinnyogás, a sértődés. Az elmúlt két napban pedig Zsófia teljesen kifordult magából. Egy blogbejegyzésben olvastam erről a korszakról, hogy olyan, mint egy 14 évessel együtt élni, és tényleg. A hisztizés és a hangulatváltozások napjait éljük. Egyik pillanatban olyan, mint szokott lenni, mosolygós, szófogadó, a másikban meg mint akibe belebújt a kisördög, egyik nap viccből meg is jegyeztem, hogy ideje lesz elvinni a templomba, mert belebújt a kisördög.
Hat hónapos korától, amióta szilárd ételt eszik, rossz evő volt, sokat kell vele szenvedni, mire megeszik egy normális adagot. De eddig, ha nem kért valamit, egyszerűen nem nyitotta ki a száját, és akárhogy erősködtem, nem lehetett beletukmálni egy falattal sem többet, mint amit ő meg akart enni. A helyzet most is így áll, annyi változással, hogy már nyomatékosítja a dolgokat, például egyik pillanatról a másikra kilöki a tányért a kezemből, vagy kiborítja a földre a kakaót.
Ha nem kap meg valamit, elképesztő hisztit csap, olyan nagy könnycseppekkel és óriási bánattal tud sírni, mintha elmúlt volna a világ.  Eddig szerencsék volt, mert csak itthon vette elő a rossz természetét, remélem, nyilvánosan nem fog rá sor kerülni.
Ráadásul nagyon sértődékeny, még jobban, mint én, pedig ahhoz tudás kell! Az a legjobb, hogy azt sem tudjuk, miért. Tényleg olyan, mint egy tini, egyszer csak úgy dönt, hogy nem szól hozzánk, ránk se néz, ha közeledünk hozzá, iszonyatos sírásba kezd. Ha olyanja van, nem akar öltözni, pedig eddig nagyon szeretett, és nem lehet, csak sírás kíséretében átpelenkázni. Nem akar fürödni menni. Ahol csak lehet, ellenkezik velünk és próbálgatja a határokat. Ha leszidjuk, akkor azért még elszégyelli magát és tudja, hogy bűnös, de nem egyszerű e helyzet.

Zsófi 25-én fogja betölteni a 2. évét. Amikor megszületett, a lehető legtöbb könyvet és babás honlapot végigolvastam, mit kell várni egy babától és ő mit vár el tőlem. Akkoriban feltűnt, hogy a legtöbb helyen felhívják a figyelmet a 2 éves korra, amit első dackorszaknak hívnak. Akkor még csak legyintettem egyet, hogy az még messze van és egyébként is, én egy angyalt hoztam a világra. Figyeltem a gyerekemet, hogy milyen szép, okos, kedves, aranyos, illedelmes, nagyon büszkék voltunk, mert akárhova is mentünk, mindenki agyondicsérte, nekünk pedig hízott a májunk, hogy milyen jó szülők vagyunk, el sem tudtam képzelni, hogy másképp is lehet.

Pár hete aztán felfordult a világ. Egyre több volt a nyavalygás, a hiszti, a vinnyogás, a sértődés. Az elmúlt két napban pedig Zsófia teljesen kifordult magából. Egy blogbejegyzésben olvastam erről a korszakról, hogy olyan, mint egy 14 évessel együtt élni, és tényleg. A hisztizés és a hangulatváltozások napjait éljük. Egyik pillanatban olyan, mint szokott lenni, mosolygós, szófogadó, a másikban meg mint akibe belebújt a kisördög, egyik nap viccből meg is jegyeztem, hogy ideje lesz elvinni a templomba, mert belebújt a kisördög.

Hat hónapos korától, amióta szilárd ételt eszik, rossz evő volt, sokat kell vele szenvedni, mire megeszik egy normális adagot. De eddig, ha nem kért valamit, egyszerűen nem nyitotta ki a száját, és akárhogy erősködtem, nem lehetett beletukmálni egy falattal sem többet, mint amit ő meg akart enni. A helyzet most is így áll, annyi változással, hogy már nyomatékosítja a dolgokat, például egyik pillanatról a másikra kilöki a tányért a kezemből, vagy kiborítja a földre a kakaót.

Ha nem kap meg valamit, elképesztő hisztit csap, olyan nagy könnycseppekkel és óriási bánattal tud sírni, mintha elmúlt volna a világ.  Eddig szerencsék volt, mert csak itthon vette elő a rossz természetét, remélem, nyilvánosan nem fog rá sor kerülni.

Zsófi

Ráadásul nagyon sértődékeny, még jobban, mint én, pedig ahhoz tudás kell! Az a legjobb, hogy azt sem tudjuk, miért. Tényleg olyan, mint egy tini, egyszer csak úgy dönt, hogy nem szól hozzánk, ránk se néz, ha közeledünk hozzá, iszonyatos sírásba kezd. Ha olyanja van, nem akar öltözni, pedig eddig nagyon szeretett, és nem lehet, csak sírás kíséretében átpelenkázni. Nem akar fürödni menni. Ahol csak lehet, ellenkezik velünk és próbálgatja a határokat. Ha leszidjuk, akkor azért még elszégyelli magát és tudja, hogy bűnös, de nem egyszerű e helyzet.