2010. szeptember 20., hétfő

Jaj, ha felborul a gyerek alvási rendje!

Utoljára a nyaralásról írtam, aminek sajna még mindig viseljük a következményeit. Ha előre tudom, hogy két hét távolság a megszokott kiságytól és szobától majd hetekre így megkeseríti az életünk, biztos, hogy nem mentünk volna sehova.
Ugye Zsófi Bogláron és a szüleimnél is nagy rosszul aludt. Szüleimnél, például utolsó éjszaka egyáltalán nem aludt. Valamikor hajnalba sikerült csak ágyba dugnom pár órára. Alig vártam, hogy hazaérjünk, bíztam benne, hogy itthon majd minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Igen vissza, csak azt nem gondoltam, hogy heteknek kell majd eltelnie.
Nappal elég jól elszunyókál, az éjszakák viszont már pár hete itthon is ugyan olyan nehezek, mint a nyaralás alatt. Ha este renden sikerül elaltatnunk, tíz óra után folyamatosan félóránként, óránként felsír. Nem hagyja abba magától, át kell hozzá menni, megvigasztalni. Ha sikerül is, amikor ki akarunk jönni a szobából, esküszöm csukott szemmel is tudja mikor lépünk át a küszöbön, észveszejtő ordításba kezd. Annyira kimerített minket 1-1 éjszaka, hogy kénytelen voltam utána nézni, utána olvasni, mi lehet a baj. Több helyen azt írták, hogy erre a korszakra jellemző az úgynevezett elszakadási pánik. Egyszerűen nem szeret a gyerek egyedül lenni. Azt tanácsolták, hogy vele kell aludni, és 1-2 éjszaka alatt minden visszaáll. Nálunk nem jött össze, mert én is zavartam Zsófit, és ő is engem.
Most azt a stratégiát találtunk ki, este lefekvéskor sötétben teszem be az ágyába, hogy rögtön tudja, aludni kell. Éjszaka, pedig ha felkel, Peti megy át hozzá, akkor nem üvölt annyira, mikor egyedül marad. Most úgy tűnik, hogy ez bejön, remélem napok alatt, minden a helyére kerül.

Utoljára a nyaralásról írtam, aminek sajna még mindig viseljük a következményeit. Ha előre tudom, hogy két hét távolság a megszokott kiságytól és szobától hetekre megkeseríti az életünket, biztos, hogy nem mentünk volna sehova.

Zsófi Bogláron és a szüleimnél is nagyon rosszul aludt. Szüleimnél például az utolsó éjszaka egyáltalán nem aludt semennyit, hajnalban sikerült csak ágyba dugnom pár órára. Alig vártam, hogy hazaérjünk, mert bíztam benne, hogy itthon majd minden visszaáll a rendes kerékvágásba. És igen, vissza, csak azt nem gondoltam, hogy ehhez heteknek kell még eltelnie. Nappal elég jól elszunyókál, az éjszakák viszont itthon is ugyanolyan nehezek, mint a nyaralás alatt. Ha este sikerül is elaltatnunk, tíz óra után félóránként, óránként felsír. Nem hagyja abba magától, át kell hozzá menni megvigasztalni. Ha sikerül, amikor ki akarunk jönni a szobából, csukott szemmel is tudja, mikor lépünk át a küszöbön, és észveszejtő ordításba kezd.

Annyira kimerített minket 1-1 éjszaka, hogy kénytelen voltam utánanézni, mi lehet a baj. Több helyen azt írták, hogy erre a korszakra jellemző az úgynevezett elszakadási pánik, nem szeret a gyerek egyedül lenni. Azt tanácsolták, hogy vele kell aludni, és 1-2 éjszaka alatt minden rendbejön. Megpróbáltuk, de nem jött össze, mert én is zavartam Zsófit és ő is engem. Most azt a stratégiát találtunk ki, hogy este sötétben teszem be az ágyába, hogy rögtön tudja, aludni kell. Éjszaka pedig, ha felébred, Peti megy át hozzá, akkor nem üvölt annyira, mikor egyedül marad. Most úgy tűnik, hogy ez bejön, remélem, lassan újra át fogja aludni az éjszakákat.