Noémi

Szüleimnél Bujon pihentünk egy hetet, ahol Zsófinak idegen volt eleinte a környezet és a nagyszülők, már régen látta őket, de két-három napon belül hozzájuk szokott. Nagyon tetszett neki Brúnó, szüleim kutyája, bár néha nem tudtuk eldönteni, hogy örül neki vagy fél tőle. Megnyugtató volt látni, hogy gyorsan megszokta az ismeretlen helyet. Azért is, mert augusztusban megyünk egy hétre a Balatonra és nagyon félek attól, hogy nem fogja jól érezni magát egy teljesen idegen helyen. Majd meglátjuk!

Szerdán jöttünk haza, mert Petinek csütörtökön már dolgoznia kellett. Ekkor jött a nyaralás „legizgalmasabb” része. Peti szüleinek Opel Merivájával voltunk, és az autó a 90. kilométernél úgy döntött, nem szeretne továbbmenni. Mi viszont igen! Elkezdett lassulni az autó, majd borzalmas hangja lett. Sikerült még eljutnunk a legközelebbi pihenőhöz, és kihívtuk az Autóklubot, akik háromnegyed óra alatt értek oda.

A szerelő számítógéppel megérdeklődte az autótól, mi baja van. Szólj motor, mi bajod! Rádugott egy készüléket az autóra, amely kijelezte, melyek a hibalehetőségek. Kiderült, hogy a gyertyáknál ment tönkre az egyik alkatrész, amely miatt nem kapott áramot az egyik gyertya. Felvázolta a szerelő, hogy ezzel az autóval nem tudtunk továbbmenni, a szállítás pedig kb. 50 ezer forint lett volna hazáig. Ezért riasztottuk Peti apukáját, aki megkérte az egyik barátját, hogy húzzon haza minket.

Négy óra volt, amikor lerobbantunk. Öt körül ért ki a szerelő, hatra derült ki, hogyan kerülünk haza. Dög meleg volt a pihenőben és az autóban is, és ott volt velünk Zsófi is. Mivel még 90 kilométer hátravolt, eltelt egy kis időbe, hogy Pestről értünk jöjjenek. Addig is az autószerelő behúzott minket a legközelebbi településre, Ludasra. Szóval fél hét volt és mi ott csöveztünk Ludas főterén. Az én kislányom szó nélkül tűrte a megpróbáltatásokat. Szerencsére ennivalója, innivalója és pelenkája is volt nálunk, így nagy panasza nem is lehetett. Hét óra körül sikerült elaltatnunk, majd Peti apukája a barátjával negyed kilencre ért Ludasra. Ekkora már teljesen készen voltunk.

Összekötöttük az autókat, és fél kilenc körül indultunk el haza. Ahogy elindult az autó alattunk, Zsófi elaludt. A vontatás miatt kb. 50km/h-val robogtunk Budapest felé. Mivel nem sikerült a helyére beakasztani a vontatókötelet, azt folyamatosan reszelte valami és 20km-enként elszakadt. Ekkor már nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Kétszer vettünk újabb vontatókötelet. A 20. kilométernél elkezdett valami kopogni az Opel elejéből, ahova a kötél volt akasztva. Ettől kezdve azon imádkoztam Pestig, nehogy leszakadjon az a valami, ahova be lett akasztva a kötél. Mikor megláttam a Budapest táblát, majdnem felsikoltottam, úgy voltam vele, hogy innen már BKV-val is hazaérünk. Fél 12 volt, mire a lakásunkhoz értünk. El sem hittem. Zsófi viszont szinte az egész utat végigaludta, csak egyszer sírt fel, mert nagyon melege volt. Adtam neki inni és vissza is aludt. Az én áldott jó kislányom!