2006. december 2., szombat
Gergő lemezbemutató koncertje
Szinte mindegyik dalt elénekelte az új lemezéről, kivéve azt, amit vártam, csalódott is voltam miatta. Vendég volt Rakonczai Viktor, a Fool Moon és Lola, Viktorral régi V.I.P. dalokat játszottak (sokkal jobb volt, mint az eredeti), a Fool Moonnal pedig a capellát énekeltek (a szokásos jó hangulatban), Lolával pedig a lemezen található duettet adták elő. Sokkal vagányabb volt a hangszerelése a daloknak, mint a lemezen, ezért szerintem a duett volt a legütősebb. Lolától sokan odáig vannak meg vissza, nekem viszont az volt a benyomásom, hogy hiába múlt el 18, még mindig elég kislányosan viselkedik. A Mélyen érzed egy vagány, felelgetős dal lenne, de Lola nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, igaz, a hangja hibátlan volt.
A rajongók örülhettek, mert ott volt az egész V.I.P. is. Alex sokat változott, mióta nem láttuk, szerintem előnyére, a Rakonczai testvéreket pedig amúgy is lehet látni. A koncert után bekukkantottunk a színpad mögé, hogy gratulálhassunk Gergőnek. Sokan voltak még ott és mindenki vele akart beszélni, sorban gratuláltak neki a barátok, ismerősök, jó volt látni a sikerét.
