Noémi

A szívem szakad meg minden egyes nap, amióta Zsófival elkezdtük a bölcsődei beszoktatást. Ő nagyon jól viseli az új helyzetet, nekem viszont rossz hazajönni az üres lakásba. Egész délelőtt azon jár az eszem, hogy mi lehet vele.

Még 2011-ben be kellett íratnunk a bölcsődébe Zsófit. Nagy szerencsénk volt, mert első jelentkezésre felvették. Már a beíratásra is fájó szívvel mentem, mert eredetileg úgy terveztem, hogy nem fog bölcsibe járni, olyan kis védtelen, gondoltam én, és azt szerettem volna, ha az ovival kezd majd. De sajnos a körülmények nem tették lehetővé, így mivel tavaly novemberben betöltötte a két évet, kénytelen szegény a bölcsivel is megbirkózni.

Másfél hete kezdtük el a beszoktatást. Hála istennek nagyon jól viseli, nem sír, nem hisztizik, sőt nagyon szépen eljátszik odabenn. Két napig csak tíz órára mentünk be és ebéd után hazajöttünk. Tetszett neki a sok új játék, az új hely, a csoporttársak jelenlétét viszont szoknia kellett. Nem volt hozzászokva, hogy meg kell osztozni a játékokon, vagy netán valaki beleszól, belepiszkál abba, amivel éppen foglalkozik. De ezen is gyorsan átesett, igazi kis méregzsákká alakult. Most már a játszóházban, ha egy gyerek közelít felé, rögtön felveszi a támadó pozíciót, és ha kell, meg is teszi a lépéseket, hogy békén hagyják őt. Nekünk ez teljesen új volt, mert eddig semmilyen agresszív megnyilvánulást nem lehetett látni tőle. Tipikusan ő volt a játszótéren az áldozat, akitől akármit elvehettek, ez idén nyáron pont fordítva lesz.

Enni nem igazán akart az első napokban. Általában végigéhezte a délelőttöket, délután meg nem bírta teleenni magát itthon. Hála istennek az utóbbi napokban ez is megváltozott, az ebédjét megeszi, ha nem főzelék van, bár sajnos elég sokszor az van.

Az első héten minden nap fél órával korábban kellett menni, ez volt a szoktatás menete. Harmadik nap már kiküldtek, hogy lássák, hogy viselik az új gyerekek anya hiányát, aztán a negyedik nap Peti helyettesített, őt már el is küldték a bölcsiből. A második héten, kedden reggelizett ott először reggel nyolckor, és ugyanúgy délben mentünk érte, ez viszont már elég hosszú időnek bizonyult, kétszer is emlegette anyát, de nagyobb probléma nem lett belőle.

Nagyon féltettem a baciktól és a fertőzésektől, attól tartottam, hogy pár nap után rögtön beteg lesz. Már egy hónappal a beszoktatás előtt adtam neki multi- és C-vitamint. Talán ennek, talán a jó immunrendszerének köszönhetően a bölcsődében még nem szedett össze semmilyen bacilust. Én viszont a második nap után olyan beteg lettem, hogy egy hétig fájt a torkom, aztán természetesen Peti is elkapta tőlem. Nála enyhébb lefolyású volt a betegség, csak az orra folyt pár napig, és Zsófi csak ezután szállt be a körbe, nehogy kimaradjon a jóból. Most itthon kúrálom, mert jó lenne, ha minél hamarabb tudnánk újból bölcsibe vinni, nem szerencsés, hogy a beszoktatás a kellős közepén szakad meg. Például eddig még nem aludt ott egyszer sem, erre már csak a jövő héten fog sor kerülni.

Zsófi betöltötte a második életévét. A születésnapját családi körben ünnepeltük, nagyszülőkkel, dédikkel. Már hetek óta azon agyaltunk, milyen tortát csináltassunk a nagy napra. Az első ötlet a kisvakond volt, mert az egész évet kisvakond-túltengésben töltötte. Nagyon sok kisvakond mesét nézett, volt idő, mikor nem is volt hajlandó mást nézni a TV-ben.

Ez jó ötletnek tűnt mindaddig, amíg meg nem néztük az interneten, hogy is néz ki egy kisvakond torta. Mindenre hasonlítottak, csak a Kisvakondra nem, így a következő ötlet egy vakondtúrás volt, amiből kibújik egy kisvakond marcipán figura. Ezzel szintén úgy jártunk, mint a tortával, és nem is voltam biztos benne, hogy Zsófi értené a poénját.

A másik nagy kedvenc Hello Kitty. Ez inkább a mi kedvencünk, nagyon szeretjük azokat a ruhákat, amelyeken Kitty figura van, nagyon jól állnak Zsófinak. Ennek is utánanéztünk és kiderült, hogy Pesten jóval drágábban készítenek el egy figurás tortát, mint vidéken, ezért a vidéki mellett döntöttünk és anyukámék szállították fel a szülinapra. Ez is jó ötletnek bizonyult, amíg meg nem láttuk, hogy a Hello Kitty torta inkább egy fehér Tomra hasonlít.

Egy fehér fejű macska volt az egész, amitől ráadásul Zsófi félt. Két napja emlegeti a cica tortát. Szegény annyira meg volt ijedve tőle, hogy az ünneplés alatt ki kellet vinni a tortát a szobából, mert nem mert leszállni az ölemből, amíg a torta az asztalon volt.

Sokkal jobban jártunk volna, ha nagymamám készíti el a tortát, mint ahogy a család többi tagjának is szokta, sokkal olcsóbb lett volna, és a gyerekre sem hoztuk volna rá a frászt.

Maga a szülinapozás egyébként nagyon jól sikerült, sok-sok ajándékkal lett gazdagabb a kislányunk. Mi egy plüss Kisvakond figurát vettünk neki, aminek nagyon örült, azóta is azzal alszik. Anyósoméktól egy rajztáblát kapott, aminek szintén örült és egyfolytában rajzolgat rá. Az ajándékokat sikerült jól eltalálni, a tortával viszont befürödtünk.

Zsófi 25-én fogja betölteni a 2. évét. Amikor megszületett, a lehető legtöbb könyvet és babás honlapot végigolvastam, mit kell várni egy babától és ő mit vár el tőlem. Akkoriban feltűnt, hogy a legtöbb helyen felhívják a figyelmet a 2 éves korra, amit első dackorszaknak hívnak. Akkor még csak legyintettem egyet, hogy az még messze van és egyébként is, én egy angyalt hoztam a világra. Figyeltem a gyerekemet, hogy milyen szép, okos, kedves, aranyos, illedelmes, nagyon büszkék voltunk, mert akárhova is mentünk, mindenki agyondicsérte, nekünk pedig hízott a májunk, hogy milyen jó szülők vagyunk, el sem tudtam képzelni, hogy másképp is lehet.

Pár hete aztán felfordult a világ. Egyre több volt a nyavalygás, a hiszti, a vinnyogás, a sértődés. Az elmúlt két napban pedig Zsófia teljesen kifordult magából. Egy blogbejegyzésben olvastam erről a korszakról, hogy olyan, mint egy 14 évessel együtt élni, és tényleg. A hisztizés és a hangulatváltozások napjait éljük. Egyik pillanatban olyan, mint szokott lenni, mosolygós, szófogadó, a másikban meg mint akibe belebújt a kisördög, egyik nap viccből meg is jegyeztem, hogy ideje lesz elvinni a templomba, mert belebújt a kisördög.

Hat hónapos korától, amióta szilárd ételt eszik, rossz evő volt, sokat kell vele szenvedni, mire megeszik egy normális adagot. De eddig, ha nem kért valamit, egyszerűen nem nyitotta ki a száját, és akárhogy erősködtem, nem lehetett beletukmálni egy falattal sem többet, mint amit ő meg akart enni. A helyzet most is így áll, annyi változással, hogy már nyomatékosítja a dolgokat, például egyik pillanatról a másikra kilöki a tányért a kezemből, vagy kiborítja a földre a kakaót.

Ha nem kap meg valamit, elképesztő hisztit csap, olyan nagy könnycseppekkel és óriási bánattal tud sírni, mintha elmúlt volna a világ.  Eddig szerencsék volt, mert csak itthon vette elő a rossz természetét, remélem, nyilvánosan nem fog rá sor kerülni.

Ráadásul nagyon sértődékeny, még jobban, mint én, pedig ahhoz tudás kell! Az a legjobb, hogy azt sem tudjuk, miért. Tényleg olyan, mint egy tini, egyszer csak úgy dönt, hogy nem szól hozzánk, ránk se néz, ha közeledünk hozzá, iszonyatos sírásba kezd. Ha olyanja van, nem akar öltözni, pedig eddig nagyon szeretett, és nem lehet, csak sírás kíséretében átpelenkázni. Nem akar fürödni menni. Ahol csak lehet, ellenkezik velünk és próbálgatja a határokat. Ha leszidjuk, akkor azért még elszégyelli magát és tudja, hogy bűnös, de nem egyszerű e helyzet.

A tavalyi nyaralásunkból tanulva, idén csak a nagyszülőknél töltött pihenést mertük bevállalni, és nagyon jól tettük. Három hetet nyaraltunk Bujon a szüleimnél. A nagyszülők már nagyon várták, hogy a kis unokájuk hosszabb időt töltsön náluk, mi szülők pedig attól tartottunk, hogy nem fogjuk kibírni majd úgy a három hetet, hogy Zsófi például, nem eszik semmit, vagy nem alszik éjszakánként, mint tavaly, amikor a Balatonon nyaraltunk.

Augusztus második hetében utaztunk el, és csak most augusztus végén jöttünk haza. Szerencsére nagyon jó időt fogtunk ki, végig nagyon meleg volt. Kertes házban, azért sokkal kellemesebb volt a negyven fok, mint itthon lett volna a betonrengetegben. Ott reggel tízig elég kellemes idő volt, Zsófi mindig akkor pancsolt kint az udvaron, délben azért mi is behúzódtunk a hűvös házba, és a délutánt szintén a kertben lehetett tölteni.

Eddig egy hétvégénél nem töltöttünk hosszabb időt szüleimnél, így nem tapasztaltuk meg azt sem, hogy a gyerek milyen gyorsan alkalmazkodik az új környezethez. Végül másfél hétre volt szüksége szegénynek. Olyan zajok vannak vidéken, amilyenekről az ember nem is gondolná, hogy egy kisgyerek megijed. Ilyen volt például a kakaskukorékolás. Zsófi teljesen kétségbe volt esve. Szinte mindegyik családi háznál tartottak baromfit, így egész nap lehetett hallani valahonnan a kukorékolást, sőt hajnali háromnegyed négykor már elkezdték. Első éjszaka fel is ébredt rá Zsófi. Az nagy ijedelem miatt, meg, hogy folyton emelgettük, hogy „Zsófi ez csak a kakas!”, nagyon gyorsan megtanulta a nevét, és a tyúkokat is folyton kakasnak hívta.

Brúnó, anyukámék nagy kutyája is ilyesztő volt számára. Kerítésen keresztül erőszeretettel osztotta meg vele a reggelijét, de ha szemközt kerültek egymással nagy volt a para. A traktor zúgása, a szél fúvása, a bojler zúgása és az új emberek, mind-mind a kétséget hozták szegényre.

Mi ennél sokkal jobban viseltük a szabadidőt, én élveztem, hogy sokan vagyunk a gyerek körül, így megoszlott a figyelem is. Kicsit lazíthattam, jó volt, hogy napközben felnőtt társaságában is lehettem. Peti a háromból csak egy hetet töltött velünk, akkor kihasználtuk az alkalmat és a nagyszülőkre hagytuk csemeténket, így el tudtunk menni strandra, idén először, moziba, ezt nem először, koncertre. Szüleimet rávéve egyik nap nagycsaládiasan kiruccantunk Tokajba is. Nagyon jól éreztük magunkat, vettünk finom borokat, felmentünk a Kiskopaszra, a nagyot nem mertük bevállalni, jó volt, mert régen voltunk már szüleimmel kirándulni.

Kulturális életet éltünk, két programot is szerveztünk erre a hétre. Mind a kettőt nagyon vártam, mert sejtettem, hogy nagyon jól fogunk szórakozni. Szerdán megnéztük az új Harry Pottert, az Arena Pláza IMAX termében, 3D-ben. Előre le kellett foglalni a helyet, mert mint az előzőnél is, már napokkal előre sem lehetett rá jegyet kapni. Egy szombati napon szerettük volna megnézni, lehetőleg az utolsó sor közepéről, mint az előzőt is, de csak a következő szerdára sikerült jegyet foglalni az utolsó sorba, nem pont középre. Attól tartottunk, nem fogjuk élvezni a filmet a sor széléről, mert a nagy vásznat nehézkes onnan átlátni. De ha felrakjuk a 3D-s szemüveget, a vászon valamelyest összeszűkül, így látni lehetett egyszerre az egészet. Nagyon furcsa volt! Arra azért még kíváncsi lennék, milyen lehet az első sorból, mit lát onnan az ember?

Maga a film azt nyújtotta, amit vártam. Kicsit több mint két órás volt, és egy szemet nem unatkoztam, észrevétlenül elszaladt az idő. Az egész film a végső csatáról szól, egy-két szerelmi szállal. A legjobban a Piton emlékeit bemutató rész tetszett. Anyaként nagyon rossz volt látni, amikor Voldemort megöli Harry szüleit, és ő ott ül egyedül, sírva a kiságyban. Összeszorult a szívem, legszívesebben hazarohantam volna Zsófihoz megnyugtatni, hogy ne félj, mi itt vagyunk neked. Az is jó volt, hogy Piton valójában milyen jó szívű, szeretem Alan Rickmant, jó volt látni, hogy pozitív szerepet játszik. A 3D változat nyerő volt, nem is érdemes máshogy megnézni a filmet, annyira elevenné és izgalmassá teszi a látványt, segít a lehető legtökéletesebben beleélni magunkat a filmbe.

Csütörtök este pedig Fool Moon koncerten voltunk. A 10 éves születésnapját ünnepelte az együttes, a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartva koncertet. A múlt heti 40 fokos hőség után a 15 fokban ülni elég kiábrándító volt, három réteg ruha volt rajtam, mégis teljesen összefagytam. Peti kabátját a lábamra kellett teríteni, egyébként nem bírtam volna végigülni a két órás koncertet. Viszont a fiúk az elénekelt dalokkal és a humorukkal mindenért kárpótoltak. A Fool Moon egy a capella együttes, hangszerek nélküli énekkel szórakoztatják a közönséget. Magyar és külföldi slágereket dolgoznak fel, most pedig csokorba öntötték az elmúlt tíz év slágereit. Nagyon élveztük, nagyon kellemes kulturális eseménnyel és emlékkel lettünk gazdagabbak.

Ahogy Zsófi betöltötte a tizennyolcadik hónapot, szinte fellélegeztem. Most már hosszabb távon is ébredés nélkül végigalszunk éjszakákat. El sem tudom mondani, milyen lelki és testi megkönnyebbülést jelent, hogy este nyolckor letesszük aludni és csak másnap hét, fél nyolc körül ébred fel. Este még van időnk Petivel egymásra, reggel pedig nem kell a kakassal kelni, kivéve, ha Peti felveri a gyereket, mert az a probléma még nem oldódott meg, hogy Peti is tovább aludjon fél hétnél...

A másik komoly probléma az evés volt. Zsófi sokáig nem volt hajlandó a tápszeren kívül mást megenni, aztán mikor megelégeltem a finnyáskodását és nem adtam neki, csak felnőtt ételt, akkor meg napokig képes volt nem enni. Na ez a probléma is megszűnni látszik. A reggelit és az ebédet egészen jól elfogyasztja, asztalnál ülve, mint a nagyok, a vacsorára még nem sikerült rászoktatni, inkább csak tejet vagy gyerekitalt iszik lefekvés előtt, de azon is rajta vagyunk. Uzsonnázni szokott inkább. Már nem is adunk neki, csak estére gyerekitalt, egyébként egész nap rendes ételt eszik. Mindig azt hallgattam, hogy reggeli után még innia kellene egy kis tejet, hogy meglegyen a napi kalciumadagja. Erre is elég nehéz volt hozzászokatni, mert ha rendesen megreggelizett, nem ivott tejet, annyira tele volt. De mostanában sikerül a tejet vagy kakaót is megitatni vele, gondolom lassan az ő gyomra is tágul.

Arra jöttünk rá, hogy a mozgás nagyon sokat jelent az étkezésnél is. Ahhoz, hogy rendesen egyen a fő étkezéseknél, arra van szükség, hogy délelőtt is, és a délután nagy részét is a játszótéren vagy sétálva töltse. Ha eleget mozog lent, gyorsabban megéhezik, és sokkal jobban alszik.

A házunk alatt nyílt egy Ugróiskola nevű foglalkoztató helyiség. Eleinte csak gyerekprogramokra lehetett menni, mióta viszont a Zumba-láz elérte kis hazánkat is, minden nap lehet menni Zumbázni. Mikor megláttam, hogy új mozgási lehetőséget nyújtanak, jobban utánanéztem, mi is ez.

Latin táncokat kevernek fitness lépésekkel. Nagy előnye számomra, hogy nem kell a sport kedvéért a földön fetrengeni, én kifejezettem utálom, mikor a földön kell a gyakorlatokat végrehajtani. Ritmusos latin zenére megy az ugar-bugra. Pont kapóra jött, mert már nagyon el voltam tunyulva itthon. A tanulás és a gyereknevelés mellett már nem volt energiám mozogni, ami sajna egyre jobban látszott.

Elkezdtem egy héten egyszer lejárni. Este héttől volt a foglalkozás, a gyerek fürdetését és lefektetését aznap Peti elvállalta, mondjuk a suli miatt a hét másik két napján is ő csinálja. És nagyon megtetszett, mindig tök jól éreztem magam az esti mozgás után. Kellemesen elfáradtam, és jobban esett utána az alvás. Egy idő után viszont folyton közbejött valami, ami miatt nem mentem, viszont a mozgás hiányzott. Utánanéztünk és sikerült is beszereznünk egy DVD-t, amin szinte ugyanazok a koreográfiák találhatók, amelyekre lent a teremben mozogtunk. Nagyon örültem neki, mert így többet is tudok tornázni, mint eddig, és nem kell fizetni minden alkalomért.

Eleinte megpróbáltam minden nap végigcsinálni a DVD-t, de egy hét után ráuntam. Igaz, hogy ötven perces és nagyon el tudok még most is fáradni a végére, de a lépéseket már kívülről tudtam, ami elég unalmassá tette. Most azt a taktikát folytatom, hogy kétnaponta állok csak a tévé elé, ez egyelőre bevált. Mindig várom már, hogy ugrálhassak kicsit. Általában Zsófi végignézi az egészet, mostanában ő is előveszi minden bátorságát, és néha elkap egy-egy lépést. Nálam nagyon jól bevált ez a mozgásforma, egyszerre edz és szórakoztat. Igaz fogyni még nem sikerült tőle, bár ez nem a zumba hibája, hanem az enyém. Most ha tudom, ma már mozogtam, sokkal több nasit megengedek magamnak. De nem is híztam és a közérzetem is sokkal jobb tőle. Tudom ajánlani mindenkinek!

Hosszú idő után ez volt az első valóságshow, amit végig lehetett nézni. A vacak való Világ után szinte felüdülés volt normális embereket látni a tévében. Az első részt kivéve, amit sajnos elmulasztottunk, egyiket sem hagytuk volna ki Petivel. Volt, amikor késő estig fennmaradtunk a műsor kedvéért. Akinek gyereke van, tudja, hogy ez nagy szó, ugyanis általában akkor kell lefeküdni, amikor a gyerek, ha ki akarjuk magunkat pihenni. Volt is néhány álmatlan éjszakám, mert 11-ig tartott az Éden Hotel, és mikor már a lefekvéshez készültünk volna, Zsófi felébredt, altathattuk vissza órákon keresztül. De megérte, mert minden egyes párválasztáson jól szórakoztunk. Magát a műsort nem ecsetelném, mert Peti már egy hosszas bejegyzésben megtette, inkább a zárópartyról írok.

Nagyon vártuk a műsor végét, kíváncsiak voltunk, ki nyeri el a pénzt és hogyan. Nem voltak előre kihirdetve a játékszabályok, ezért sem a játékosok, sem a nézők nem tudhatták, hogyan fog a műsor véget érni. Az interneten hirdették meg, hogy lehet jelentkezni az utolsó rész levetítésével egybekötött partyra. Féltem, hogy nagyon sokan lesznek, és attól is, hogy tapló emberekkel leszünk majd körülvéve. Aztán persze sokkal jobban éreztem magam a vártnál. Tényleg nagyon sokan voltak, a hely nem volt a legmegfelelőbb a rendezvényhez, igaza volt Petinek, egy moziban sokkal jobb lett volna. Úgy mindenki látott volna rendesen, így meg csak tolongtunk. Egy karfán kellett végignéznem a műsort, mert az volt olyan magasságban, hogy kiláttam az álló emberek felett. A műsor egyébként jó volt, nagy élmény volt együtt örülni vagy háborogni a tömeggel. Nekem például kifejezetten jól esett, amikor Szandrára fújolhattam. Annyira idegesítő egy picsa volt a műsorban, és az életben is ugyanolyan ribanc, Nikivel együtt. A többiek viszont nagyon jó fejek voltak.

A vetítés után buli volt, lehetett fényképezkedni a játékosokkal. Az én személyes kedvencem Ádám volt, de őt úgy elözönlötték a lányok, hogy vele nem is sikerült közös fényképet készíteni, mert nem voltam hajlandó kiállni a sort. Érdekes volt, hogy a villában inkább Kristóf volt a lányok kedvence, kint viszont Ádám. Kristóf körül nem volt fele olyan rajongás sem. A legjobb benyomást viszont Dani tette. Nagyon aranyos és közvetlen ember, bár a sör, amit a kezében tartott, valószínűleg sokat segített ezen. Szóba elegyedett velünk, mondta, hogy keressük meg később is, mert szívesen beszélget mindenkivel. Alízban viszont csalódtam. Nagyon szimpatikus volt a műsorban, ő volt az egyetlen lány, aki jól játszott és tényleg játszani, nem picsáskodni ment be. A zárópartyn viszont eléggé erőltetett volt a mosolya, unszimpátia áradt belőle. Csak a tegnap elolvasott Velvet-interjú után jöttem rá, mi volt a baj: nagyon lehet rajta érezni, hogy meg van sértődve. A riportban is állítja, hogy ő nem haragszik, meg hogy jó neki így is, de azért minden mondatából érezhető, hogy nem így van. Biztos emiatt volt a partyn is furcsa. Én nem is láttam, csak tegnap a képeken, hogy sírt is az utolsó műsor levetítése alatt. Szegényt azért meg lehet érteni, jól át lett verve, de én abban sem vagyok biztos, hogy ő kitartott volna a végéig. Így utólag már akármit lehet mondani.

Hónapok óta ez volt a legsűrűbb hétvégénk. Nagyon vártuk, mert jó programok vártak ránk, és tényleg jól sikerültek, bár vasárnap estére mind a hárman teljesen készen voltunk.

Szombat délelőtt Ferihegyen, vagyis a Liszt Ferenc Repülőtéren voltunk Peti munkatársaival. Peti egyik kolleganőjének, Juditnak a férje repülők szerelésével foglalkozik és megszervezte, hogy bemehessünk szétnézni a műhelyükben. A "műhely" egy bazi nagy csarnok, ahova több repülő is befér egyszerre. Elképesztő élmény volt szétszedve látni a repülőket, és belegondolni abba, hogy ezeken még aznap utazni fognak az emberek. Sok érdekes információt hallottunk, én például nem tudtam, hogy az alkatrészeket nem az alapján cserélik le, hogy melyik romlott el, hanem hogy melyikkel mennyi időt repültek már. Meg van adva, hogy melyik alkatrészt milyen gyakran kell cserélni, és mindegyik régi a kukába kerül, még akkor is, ha nincs semmi baja. Azért megnyugtató, hogy ezek a gépek folyamatosan karban vannak tartva.

Két gépre fel is szállhattunk, az egyiken már csak kisebb simításokat végeztek, ez már aznap este repült, a másikon pedig teljes felújítás folyt, belülről teljesen ki is volt pucolva. Bennem mindig félelmet keltenek az ilyen nagy gépek, a két Boeing 737-es például 43 méter hosszú volt, és fent maradnak a levegőben… Egy kisebb Malév gépben le is ültünk, betekinthettünk a pilótafülkébe is. Itt jöttem rá, hogy én pszichésen vagyok rosszul a gépeken. Egy helyben állt, mégis egy ideig kényelmetlenül éreztem magam, hogy be vagyok zárva. De egy idő után elmúlt az érzés, ugyanúgy, mint mikor ténylegesen repülünk.

Szombat délután esküvőre voltunk hivatalosak. Petivel nagyon szeretünk esküvőkre járni, jókat lehet enni, inni, mulatni. Nincs ezeknél a családi alkalmaknál nagyobb öröm, általában minden eseményt megünneplünk, és mivel elég mulatós família vagyunk, jól érezzük magunkat.

Teriék szombaton délután, Budán tartották a ceremóniát. Kicsit furcsálltuk a helyszínt, mert mindenki pesti, de már csak itt találtak alkalmas helyszínt. Polgári esküvővel kezdődött, szép volt, csak a polgári esküvőkhöz híven rövid. Több vendégtől hallottam, mikor kifele jöttünk, hogy ezt jó gyorsan lezavarták, pedig én, ahogy észrevettem ők azért kérték az összes extra lehetőséget, amit felajánlanak ilyenkor, mint gyertyagyújtás, pezsgőzés stb. Azért nem semmi, hogy a legtöbben hónapokat készülnek az esküvőjükre, és 10-20 perc alatt összeadják a párt. Ezennel férj és feleség, kész. A templomi ennél sokkal szebb. Mindenkinek ajánlom, hogy ha van lehetőség rá, ki ne hagyják, mert különben elég nagy űrt hagy a polgári esküvő, a hosszú várakozás után.

A lakodalom is jó volt. A menü a szokásos húsleves és vegyestálak voltak, viszont a miénktől eltérően korlátlan italfogyasztás volt, bárki bármit fogyaszthatott. Olyan mennyiségű pia fogyott, hogy öröm lehetett a végén kifizetni. Mi annak idején előre meghatároztuk, hogy mit lehet inni, és ki volt téve, ahonnan mindenki kiszolgálhatta magát.

Vasárnap komásan töltöttük a délelőttöt, délutánra pedig Márk névnapi bulijára voltunk hivatalosak. Eredetileg pikniknek indult, de a rossz idő miatt eszem-iszomos társasparti lett belőle. Úgy volt, hogy a piknikre visszük Zsófit is, így ide is elvittük, de ez nem volt annyira jó ötlet. Szegény nagyon unatkozott eleinte, ami miatt folyton nyöszörgött, hisztizett. Végül Peti átvette a felügyeletét, és több résztvevő is próbálta lekötni a figyelmét, hogy a társaság végig tudja játszani a játékot. Az én hangulatomat már az elején elrontotta Zsófi viselkedése, így nem tudtam magam felhőtlenül jól érezni. Márk vacsorája viszont nagyon jól sikerült, nagyon finom pikáns és zöldfűszeres húsokat sütött. Már elmúlt este hat óra, de nem tudtam megállni, hogy degeszre ne egyem magam belőle. Nem voltunk sokáig, mert Zsófit fürdetni és altatni kellett, mégis nagyon elfáradtunk mind a hárman a végére. Zsófi úgy bealudt az autóban, hogy csak a szobájában kelt fel a pelenkázásra.

Eljött végre a tavasz, úgy vártam, mint a messiást. Nagyon hosszú, betegeskedéssel telített telünk volt. Szinte egész télen ápolnunk kellett egymást, mert valaki mindig beteg volt. Sikerült az összes fertőző, vírusos járványt összeszednünk. Peti a munkahelyéről és én a suliból hoztam haza a bacikat, és persze szegény Zsófi is részesült belőlük.

Két nagyobb járvány volt, azt hiszem, hogy mind a kettő tart is még. Egyik a torokfájással induló, aztán magas lázzal és tüdőgyulladással járó, a másik a hányásos, hasmenéses. A torokfájásostól fertőződtünk meg először. Ettől én voltam a családban a legbetegebb. Egy teljes hétig a halálomon voltam, az utolsó rosszullétben töltött napomon azt hittem, nem élem túl. Annyira legyengített a vírus, hogy szinte megfordulni nem bírtam az ágyban. A torkom csak az elején fájt nagyon, egy-két napig, a java csak utána kezdődött. Természetesen Zsófi is elkapta, nagyon lázas lett, 39 fölé ment éjszaka a láza, még az ügyeletet is kihívtuk hozzá, mert nagyon meg voltam ijedve. Nem volt még ennyire beteg soha. Ő hamarabb túltette ezen magát, még másnap volt láza, aztán csak az orrát kellett szívni, én viszont nagyon csúnyán köhögtem még hetekig. Orvoshoz is fordultam vele, mert féltünk, hogy a tüdőmnek valami baja van, azért köhögök ennyire. Természetesen gyógyszert kellett szednem, egy nagyon erős 3 szemes antibiotikumot és köhögéscsillapítót. Az antibiotikum jó volt, de a köhögés nem múlt el. Kénytelen voltam más gyógymódhoz folyamodni, a házpálinkához. Rendbe is hozott pár nap alatt. Este lefekvés előtt megittam 2 kisebb kortyot, azt hittem, nem marad nyelőcsövem, annyira égetett, de meghozta a kívánt hatást.

A hányásos, hasmenéses vírust Peti kapta el jobban, napokig rosszul volt tőle. Egy éjszakát szinte teljesen a WC-n töltött, és végül hozzá is kihívtam az ügyeletet, mert éjfélig csak a hasa ment, aztán elkezdett hányni is. Kapott injekciót, amitől elmúlt a hányingere. Még utána 2-3 nap gyenge volt, de hamar átment rajta. Az én gyomrom is rossz volt két napig, de engem végül nem döntött le a lábamról, Zsófi meg szerencsére megúszta. Nem tudom, hogy sikerült, attól tartottunk, hogy ő is rosszul lesz, és annak tuti kórház lett volna a vége.

Ezek mellett ott voltak még a sima meghűlések, torokfájások stb. Szinte egyik betegségből még ki sem gyógyultunk, már megint rosszul éreztük magunkat. A sok vírustól Zsófinak, mire közösségbe megy, olyan immunrendszere lesz!